ICAO Szakszolgálati Engedély Honosítása Part FCL szerint

PPL

Egy harmadik ország által a Chicagói Egyezmény 1. melléklete előírásainak megfelelően kiadott PPL/BPL/SPL, CPL vagy ATPL szakszolgálati engedélyt egy tagállam illetékes hatósága az FCL rész szerinti egypilótás osztály- vagy típusjogosítással rendelkező PPL/BPL/SPL szakszolgálati engedéllyé konvertálhat.

A pilótának ezt kérvényeznie kell annak a tagállamnak az illetékes hatóságánál, ahol lakik vagy letelepedett. A szakszolgálati engedély birtokosának meg kell felelnie az adott légijármű-kategóriára meghatározott következő minimumkövetelményeknek


CPL

Amennyiben az FCL rész szerinti engedély kérelmezője már rendelkezik azzal egyenértékű, egy harmadik ország által a Chicagói Egyezmény 1. mellékletének megfelelően kibocsátott engedéllyel, jogosítással vagy minősítéssel, a kérelmezőnek teljesítenie kell az e rendelet I. mellékletében foglalt követelmények összességét, azzal az eltéréssel, hogy az oktatás időtartamára, az oktatási alkalmak számára és az egyes képzési óraszámokra vonatkozó követelmények mérsékelhetőek.

A kérelmezőnek beszámításra kerülő ismereteket egy jóváhagyott képzési szervezet ajánlása nyomán az a tagállam határozza meg, amelynél a pilóta az engedélyt igényelte.


ATPL

Harmadik ország által vagy nevében a Chicagói Egyezmény 1. mellékletének megfelelően kibocsátott ATPL esetében, amennyiben annak jogosultja megszerezte az adott légijármű- kategóriára szóló ATPL kibocsátásához az I. melléklet F. alrészében megkövetelt tapasztalatot, teljes egészében beszámítható az elméleti vizsgára és a jártassági vizsgára bocsátás előzetes tanfolyamvégzési követelményeinek teljesítése, feltéve, hogy a harmadik országbeli engedély az ATPL jártassági vizsgán használt légi járműre érvényes típusjogosítást tartalmaz.


Osztály- vagy típusjogosítások elfogadása

Egy harmadik ország által kiadott szakszolgálati engedélyben levő érvényes osztály- vagy típusjogosítás beilleszthető egy FCL rész szerinti szakszolgálati engedélybe, feltéve, hogy a kérelmező